Az eset még múlt hét szombatján történt. H. Nóri az otthonuktól 3 utcányira lévő művelődési házba ment bulizni, a kedvenc együttese koncertjére. Hajnali háromkor elindult haza, ekkor többen felajánlották, hogy elkísérik, de ő ezt visszautasította. Élete utolsó, és egyben legrosszabb döntése volt ez... Holttestjére édesapja talált rá a művelődési háztól két percre, egy bokros részen. A lány szinte teljesen meztelen volt, nyakán fojtogatás nyomai látszódtak, helyszíneléskor a ruháit megtalálták a bugyija kivételével. Megerőszakolták. Pólója fel volt tűrve a nyakáig, vélhetően azért, hogy a gyilkos láthassa a melleit. Gyönyörű lány volt, néhány vadállat ...... pedig úgy gondolta, kiéli az ösztöneit: a nemi erőszakot és a gyilkolást. Persze Teljes hírzárlatot rendeltek el az ügyben! A borzasztó állapotban lévő közbiztonságot az is mutatja, hogy 20 településre 2 járőr jut a helyi polgármester elmondása szerint.
Őszinte részvétünk a családnak!
Utolsó kommentek